Ezt az ajánlót Emesének írtam a 8 és 1/2 kapcsán.
Mi történik az ember az után, hogy elfogyott az ihlet, tehetség? Főlege, hogy ha az emberben olyan sokan bíznak. Első sorban erre a kérdésre keresi a választ a Fellini Mastroianni társágában a hatvanas évek hajnalának Olaszországában. A kor értelmiségi problémái és a nők között vergődő duó, igen csak sok mindenen elmélkedik: a valláson és filmen, a vágáson, az idős színésznőn és annak a szerepén, a szülő gyermek kapcsolaton, feleséghez és a szeretőhöz való viszonyon, stb.
Mindezek a kérdések azonban csupán arra jók, hogy az embert olyan különös gázokkal töltsék meg, hogy lassan-lassan elszakadjon a föld felszínétől, amelyhez nem sokára csupán egy kötél köti. Ilyen távolságból pedig az élet kurtán furcsán egybemosódottá és egységessé válik. Az ember azt hiszi mindent lát mindent tud, pedig a csupán a végtelen számú részletek tömkelegén felejti el, hogy mi az a boldogság.
Fellini és Mastroian munkáját azt teszi klasszikussá, - vagy talán egy kicsit nagyképűen szólva - örökérvényűvé, hogy úgy képes bemutatni a gondolat menetét, hogy csupán gesztusokat és karikatúrákat használ. Persze a dialógusoknak is nagy szerepe van, de azok csupán az embert megvezető dolgokat írják le, testesítik meg. A boldogság ugyanis Fellini-nél néhány vonásból összerakott régi karikatúra.
2010 augusztus
