„A mindennapok felbomlása a különösben.” – lehetne a mottója a filmnek. Melyben a rendező Adrian Lyne nem csak a főhőst, hanem magát a nézőt – kiváltképp a róla írót – is nehéz helyzetbe hozza. Alkotó az egész film folyamán nem hajlandó elárulni, hogy mire is számíthatunk, mégis hatásos elbeszélés módja megfogja a nézőt. Rövid összefoglalón kívül 
ezért nehéz lenne bármit is írni úgy, hogy eláruljon az ember valamit. Emiatt első sorban arra törekszem, hogy a filmhangulatát, és alapvető gondolatiságát bemutatassam.
Történet első látásra egy egyszerű posztháborús történet, melynek főhősét Jacob Singer-t (Tim Robins) rémálmok, rémképek kezdenek el gyötörni. Különös arcokat lát mindenütt. Ezek először csupán még a különös tekintetekben lelhetőek fel. Azonban ez nem sokáig marad így, s az arcok elkezdenek elmosódni, a kocsikból és a metrószerelvényekből egyre különösebb és groteszkebb „fejek” bukkannak elő hirtelen. Sőt egy idő után az arcszerűség is kezd megszűnni s helyére lép a maszk és a tébolyultan rángatózó fej, amely inkább már csak csökevény. Jacob azonban nem csak a minden napi emberi, sajátját is kezdi elveszteni, a tükröződés által. S nem csak a „valós” időbe létező arcokat kezdi eltűnni, hanem a fénykép által kimerevítetteket is, melyeket a krematórium tüze emészt el.
Az arcok azonban nem a semmibe foszlanak szerte. Első sorban a New York kusza utcáiba, zsúfolt lakásaiba, labirintusszerű korházi folyosóiba vesznek bele. Ebben a világban alig van megnyugvást biztosító szín. Mindent a piszkos sárga, a barna, és kékesfekete árnyalatai itatnak át. Ezzel a film kiemeli az élet rothadásának az apró jeleit, melyek lassan szétterjedve elemésztenek mindent és mindenkit. Még az emlékképek javarésze is, melyek a vietnámi háborúba idejére tehetőek is ebben a ragályos „mocskos” színben úsznak.
Nem csoda, hogy a Jacob csupán nagyon kevés helyen lel nyugalmat. Az egyik ilyen helyszín, a valós időben található. Ez Louisnak a csontkovácsnak a rendelője, melyet az emberség és a racionalitás helyszínének is nevezhetünk. Louis a jó kedélyű „kerub”. Ő segít kiigazodni a halálfélelmekkel küzdő főhős gondolataiban, valamint enyhíti annak mélyről jövő testi fájdalmát. A másik helyszín az álom világába található, mely a szeretet iránti elköteleződés helyszíne. Itt Jacob ismét együtt van volt felségével, s halott kisfiával Gabe-bel.
Ez a rész, fontos motívumát rejti a filmnek, melyet Jezabel megjegyzése kapcsán érthetünk meg igazán. „A feleséged folyton az eszedbe jut.” – mondja a vietnámi veteránnak szemre hányóan. Jezinek ezt az hozzá szólását, szinte kommentálja Louis, aki elmondja Jacoban, hogy Eckhart mester szerint a pokol nem más, mint az a hely, ahol azok a dolgok égnek el, amik minket az élethez kötnek. Ezek a kötelékek pedig az emlékeink. A film mind Jacobot, mind a nézőt arra készteti, hogy számot vessen az élethez való ragaszkodásával, szeretetével, szeretetben levésével és léthelyzetével. ntálja Louis, aki elmondja Jacoban, hogy Eckhart mester szerint a pokol nem más, mint az a hely, ahol azok a dolgok égnek el, amik minket az élethez kötnek.
2010.01.12.
Görög Katolikus Szemle
