A 17. század a kereszténység szempontjából igen csak érdekes korszak volt, hiszen ekkor már látszott, hogy a reformáció, gyökeret vert Európában, s együtt kell vele élni. Emellett a munkát, a kereskedelmet, azaz üzletet nagyra értékelő polgárság is ekkor vált egyre meghatározóbb tényezővé. Ennek a két dolognak az egyik legvirágzóbb együtt élését a Hollandiában figyelhetjük meg. Ezt a nyüzsgő és gyarapodó világot választott a Peter Greenaway, az egyik legújabb filmjének, az Éjjeli Őrjáratnak hátteréül.
Filmjében Rembrandt életének egyrészt dolgozza fel, mondhatni a festményei szemszögéből, pontosabban egy festmény, az Éjjeli Őrjárat szemszögéből. A rendezőt első sorban ugyanis az izgatta, hogy miképpen viszonyul a három feleséget elfogyasztó, mégis könnyű szerrel hűségesnek és jóravalónak nevezhető neves holland festő a közösséghez, az étkezéséhez, a látáshoz, a szerelemhez, az – erőszakos – halálhoz, hím sovinizmushoz, az összeesküvéshez, stb. S mindezt, a gyakran alpári hangnemben felsoroló szerző, fenséges képekben tárja fel a nézők számára.
Ez a pazar, gyakran monumentális látásmód az, ami a nézőt teljesen elragadhatja abban a kusza és pörgő krimiben, melynek során Rembrandt azt próbálja kideríteni, hogy kik és miért ölték meg Hasselburgot, az egyik megbízóját. A nyomozás alatt fényderül arra, hogy az árvaházi prostitúció, az Stuart Károly angol király bukása, protestantizmus, az újmuskéták, a narancssárga szín, Banning Cocq titklot homoszexualitás, Williem van Ruytenbruch nemi erőszakra való hajlama, Rembrandt feleségének, Saskia-ának, halála és még sorolhatnám, hogyan függnek össze. Igaz ezek a teljesség igénye nélkül felsorolt információmorzsákat érdekes módon nem függnek mindig közvetlenül össze, s ezért is lehetséges ilyen könnyen a felsorolni őket. Az angol rendező és a neves holland festő bár teremt egyfajta rendet a számtalan információ rendezetlen halmában és ezzel képez is egy „vádiratot” , mégis ez a vonulat a film gondolatiságában nem annyira hangsúlyos.
Greenaway ugyanis a történetet csupán arra használja fel, hogy bemutatassa a képeknek azt súlyát, mely az életből, az élet személyes értelméből, valamint a halálból ered. S a „mindennapi” történések szövegébe nem csak ezt, hanem a képekről vallott teoretikus elképzeléseit is bele rejti. S ezzel a gondosabb nézőt tulajdonképpen meghívja egy újszerű, festészet központú filmnézésre. Ennek a filmnézésnek fontos eleme, a kimerevített kép, a képkommentár, az irányított figyelem, valamint a valóság és festett kép összehasonlítása.
Azonban az angol rendező nem követeli megnézőjétől, hogy mindenképpen ezen a szinten értelmezze a filmjét. Hisz ha az ember akarja, egyszerű krimiként is kezelheti a filmet, melynek figyelemmel követését igazi kihívássá teszi szövevényes történetvezetés, valamint az idegen nevek garmadája. S arról sem szabad peresze megfeledkezni, hogy a magát hithű ateistának tartó angol rendező azt a profanizálódó világot festi elénk, mely gyökere a mai gyakran kritizált világunknak.
2009.12.06.
Görög Katolikus Szemle
