Miért lenne szadista a vallásos? - jut eszünkbe sokszor, mikor az északi rendezők (elsősorban dánok és svédek) kereszténységgel kapcsolatos filmjeit nézzük. Anders Thomas Jensen filmje kapcsán azonban azt a kérdést tehetjük fel: Miért lesz vallásos a szadista? Ugyanis, ha a film lényegére akarunk rákérdezni, ezzel a kérdéssel tudjuk a legjobban megragadni azt. 
A felvetésre adott válasz egy kis dán falusi templom „csöndes” mindennapjaiban rajzolódik ki. Ide érkezik Adam, a bőrfejű, akit 12 heti közmunkára ítéltek. Ő lenne a kérdéses szadista. Azt gondolná az ember, hogy nála betegebb nem lehet senki, de tulajdonképpen ő a legkevésbé gondozásra szoruló. Hisz mellette ott van Gunnar, az alkoholista kleptomániás, Khalid, a muszlim terrorista, s persze Ivan, a pap. A lelkipásztor igazi esettanulmány, sőt tanulmánysorozat, hisz furcsaságainak skálája egyre csak bővül. Ez a folyamatos gyarapodás felhőtlen optimizmusából fakad, ami egy idő után irritálja az embert. Főleg nevetésre. Mindazonáltal, ebbe a kacagásba egy jó adag könny is vegyül, hisz a róla csepegtetett információk igencsak tragikusak. Egyébként ebben rejlik a film egyik fő erénye. Olyan helyzeteket képes generálni, melyeken az ember nem tud nem jót derülni, mégis feszeng, mivel néhány pillanattal korábban teljesen elérzékenyült. S ez nem egyszer fordul elő a film folyamán. Tudatosan ritmizálja ezzel a filmet a kiváló dramaturgiai képességekkel megáldott forgatókönyvíró, aki egyben a rendező is. Igaz, emiatt a virtuozitás miatt a film egyik-másik pontja és szimbóluma nem érthető első nézésre. De humorának intenzitása lehetőséget nyújt arra, hogy többször is fáradság nélkül végignézzük a filmet, hogyha igényünk van mindent helyretenni. 
Minden problémának a fő forrása a pap és a bőrfejű duettje, akikhez néha beszállnak a többiek is - leginkább karakterárnyalásra. Meg is tehetik ezt, hisz mindannyian igencsak keményfejűek. S némelyiküknek van lehetősége ilyen fejre hajat növeszteni. Ám egy ilyen csodás eseményhez tudni kell változni, s ez bizony nem megy egykönnyen, hisz itt igazi megoldást csupán a lemondás adhat, s talán ez a legnehezebb a sok-sok éves ellenállás után. Ám mielőtt túl szentimentálisnak és lélektaninak mutatnám ezt a szatírát – hiszen nem vígjátékról van szó, - egy örök érvényű közmondással zárnám soraimat, ami erre a filmre teljes mértékben igaz (s feltett kérdésünkre is teljesen jó válasz): Isten nem ver bottal, csak bolondokkal.
2008.10.21
