Emlékezem… Emlékezel… Emlékezünk?
„Nagyvadról” lévén szó, az ember nem igazán beszélhet kritikáról. Itt az ember csak azt teheti, hogy az alkotást egy tesztnek veti alá, melyben elsősorban annak múltjára kérdez rá. Milyen kérdéseket is lehet feltenni?
Milyen filmmel állunk is szemben? 1982-ben Ridley Scott angol filmrendező vászonra vitte, a Szárnyas fejvadászt, ami Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? című klasszikus regényének adaptációja volt. A film ekkor részben a producerek vágás- előjogának köszönhetően hatalmas bukás lett a nagyközönség előtt, igaz a vájt fülűek, illetve az ekkoriban formálódó cyberpunk szubkultúra a műfaj egyik meghatározó darabjának kiáltotta ki. Eltelt tíz év, és a Warner Bros. filmstúdió egy új, „végső” vágás beharangozásával készült egy újabb rókabőrt lehúzni a filmről. Végül ennek eredményeként jelent meg a “„rRendezői változat”, ami hazánkban is forgalmazásba került még a kilencvenes évek második felében. E kiadásnak köszönhetően vált itthon is ismerté ez a modern klasszikus.
Körülbelül négy évig volt kapható a film, aztán nem lehetett hozzájutni. Az újabb kiadás pedig a szerzői jogdíj miatt váratott magára. Végül azonban a Warner Bros. ismét forgalomba hozta DVD és Blu-rRay formátumban, az egész nemzetközi piacon. A beharangozó ismét azzal kecsegtetett, hogy valami újat fogunk látni, hiszen ez a változat tükrözi a rendező eredeti vízióját. Ez azonban tényleg a rókabőr esetének bizonyult, hiszen a filmben csupán néhány jelenetet “„cseréltek” ki”, pontosabban szólva tettek látványosabbá. Tulajdonképpen ugyanazt csinálták, mint a – hazánkban ki nem adott – felújított Ghost in the Shellel: helyenként javítottak a látványvilágon, hogy a kor elvárásainak megfeleljen. Üdvözlendő, hogy Blu-Ray változatban is kijött a film, ami, ha az embernek szerencséje van kivetítőn nézni jó hangosítással, az eredeti mozis élményt nyújtja, erre a VHS kazetta képtelen, a DVD pedig csak megközelítőlegeni képes.
Miről is szól a film? Ez a kérdés talán feleslegesnek tűnhet, mégis érdemes megválaszolni, mert talán valaki még nem ismeri. Los Angelesben járunk 2019 novemberében. Rick Deckard megbízást kap a rendőrségtől. Feladata, hogy levadásszon néhány replikánst, vagyis emberszerű androidot, akik szökés közben egy űrhajón megöltek több embert, s most valahol az „Angyalok vVárosában” bujkálnak. Feladatát nehezíti, hogy új típusú replikánsokkal van dolga, akik jóval erősebbek és intelligensebbek az embereknél, továbbá egy olyan androidot is ki kell iktatnia, aki embernek hiszi magát.
Miért is érdekes számunkra ez a csomó „technikai” kérdés? Mert van valami mögöttes tartalmi többlet a filmben, ami sokféle olvasatra nyújt lehetőséget. Ebben a sötét jövőképet előrevetítő moziban felbukkannak gigászi fém piramisok, ázsiai sárkányok, a tűzhozó Prométheusz, Blake sötéten lángoló Orc-ja. Vannak olyan értelmezők, akik filmet és regényt,, mint az utolsó antik drámát üdvözlik. Előszeretettel emelik ki a filmben szereplő - Pallasz Athénét idéző - bagoly motívumot. Emellett szerintük a történet az Oidipusz király meséjére rímmel két okból is. Először is, Deckard mit sem tudva arról, hogy ő maga is közéjük tartozik, androidok után nyomoz. Másodszor pedig Roy Batty - a teremtett fiú - megöli Dr. Eldon Tyrell-t - a teremtő atyját. Igaz, ebben a filmben a bűn már a fiú számára ismeretes -– tisztában van vele, hogy ki az apja, s hogy milyen kétes körülmények között fogant –-, csupán a halál bizonyossága kell számára. Talán éppen ezért nem önmagát, hanem az “„apát” vakítja meg. Érdemes e gyilkosság kapcsán megemlíteni, hogy az eredeti forgatókönyv szerint Tyrell a találkozás pillanatában már hallott volt, s önmagát egy replikánssal helyettesítette.
A teremtő legyilkolása egy keresztény vonalat is beemel a filmbe, amit szintén szívesen használnak az értelmezések soránkapcsán. Nem csak az Alkotó és a Teremtmény motívum utal erre. Ott van a Deckard számára sokáig elérhetetlen Rachel, a kígyó, vagy a - mindent látó -– szem motívuma. Ráadásul a történet az „Angyalok vVárosában” játszódik, ahol a nyugati, keresztény civilizáció végződik. Magyarországon ezt az értelmezési lehetőséget a film magyar címe is erősítette, hiszen tükörfordítással a „Pengén futó” címet kaptuk volna.
Ám nem csak klasszikus kultúrtörténeti szempontokból érdekes alkotással állunk szemben. Hiszen gyakran hivatkoznak rá a tudományos- fantasztikus filmek és a cyberpunk kedvelői, is mint alapműre. Illetve a filmesek is szívesen idézik fel, akár Fritz Lang Metropolis-zának örököseként, akár a neo-noir egyik legszebb példájaként. A 20-as évek mozi klasszikusának örökségét elsősorban látványvilága miatt vállalhatja fel a film, hiszen a színtér mindkét esetben egy gigászi város. Igaz, Scott városa sokkal pesszimistább, emiatt érzékletesebb és hitelesebb jövőképet mutat, mint a német direktoré. Sőt, a két film fontosabb figurái között is található némi kapcsolat, példáull.: mindkét filmben felelhető a tudós által megalkotott asszony. A neo-noir elemei leginkább a film fényképezése kapcsán tűnnek fel. Gyakoriak a háttérből előretörő fények, a sötét alakok világos sziluettekkelsziluettekkel, valamint az árnyékból félig kiemelkedő arcok. S persze Rachel karakter is igencsak vamp-ossá válik, miután ráébred replikáns mivoltára, és kényszerűségből végez Leonnal. Sőt, egy mondata még hangsúlyosabbá teszi e jellegzetességét: „I’m not in the buisness. I’m the buisness.”.
Milyen más fontosabb kortárs művészek kapcsolhatóak a filmhez? Sok nevet lehetne itt felsorolni. A film kapcsán elsősorban Vangelist érdemes megemlíteni, akinek sikerült e több műfajt ötvöző filmhez egy jól illeszkedő zenei összeállítást készítenie. Található itt az 50-es évek nyugalmát idéző, emlékeken merengő melankolikus, pörgő elektronikus, monumentális és kiégett csöndes éji zene garmadával. A képzőművészeti vonalon pedig Sydney Jay Mead volt elsősorban felelős a jövőbeli város megálmodásáért, illetve talán Giger – aki Ridley Scottal az Alien-en dolgozott együtt – hatása is észrevehető néhol.
S mondani valója van még? Kétségkívül van, hiszen ez a közel 30 -éves film - ahogyan sok másik ilyen műfajú film, regény, képregény, sőt videojáték - most válik csak igazán időszerűvé. A jövő víziója lassan a jelen realitásává válik. Tulajdonképpen ugyanaz történik, mint Verne Gyula esetében. A különbség csupán annyi, hogy míg az ő álmai még bizakodóak voltak, addig ezek az álmok már komorak és paranoiásaok. Így az emberben könnyen felmerül a kérdés, hogy ha 19. század optimizmusát ilyen brutális korszak követte, akkor a 20. század pesszimista jövőképére mi fog következni?. Hiszen itt már nem az a kérdés, hogy miképp legyünk a szép új világ pionírjai, hanem valami egészen más. Mit kell tennünk, amikor már nem az elidegenedéstől kell félnünk, hanem önmagunk elvesztésétől?
2010.01.19
